2011. október 26., szerda

Hívogat az iskola

                                                                
Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket  iskolánk

nyílt napjára
2011. november 22-én keddre.

9.00-11.00 óráig bemutató órát tartanak a tanítók mind a négy osztályban matematika és magyar tantárgyakból.
Az órák után lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre az osztályfőnökökkel. 

Ovi-suli foglalkozást
 tartunk a nagycsoportos gyerekeknek és szüleiknek

2012. január 17-én, kedden 10-11 óráig.

A gyerekek játékos foglalkozáson megismerkedhetnek az iskolával, leendő tanítójukkal, Tóthné Kiss Katalinnal.

Szeretettel várunk minden szülőt és gyereket erre a foglalkozásra is!


2011. október 25., kedd

Bábok bűvöletében

"Esztendőre esztendő száll,
Átok alatt három nádszál,
Súlya alatt hajlik-törik,
Sóhajukat vízbe ölik."


 Október 21-én  Kaposváron a  Békés Megyei Napsugár Bábszínház előadásában  a Világszép Nádszálkisasszony történetét ismerhettük meg. 

A mese a legkisebb királyfiról szólt, aki vándorlása során végigjárta a népmese törvényszerűen "előírt" állomásait, kiállta a próbatételeket és elnyerte a Világszép Nádszálkisasszony kezét. Az előadás után közelről is megcsodálhattuk a bábokat, a szereplők bőrébe bújhattunk. Az előadáson a Somogy Zenekar muzsikált Csíkvár Gábor vezetésével. Nagyon jól éreztük magunkat és izgatottan várjuk a következő mesét.

Kiállítás a meseillusztrációkból

Mesére hangolva

Repül a táltos

Zalán....

...a farkas bőrében

Andriska a király



2011. október 20., csütörtök

Egy esős napon

Borús, hűvös, esős csütörtök reggelre ébredtünk. Nem volt túl jó kedvünk... Ám a nagyszünetben a negyedik osztályosok megleptek bennünket. Színházzá alakult a tanterem. Az aranyparázs című mesébe csöppentünk. A negyedikes színész palánták elvarázsolták a közönséget. A kedvünk is felderült. 

Öregapám, adjon egy kis parazsat!
Asszony, kaptunk egy kis ennivalót!
Jé, benn maradt egy arany!
A hálás közönség
 
A szereposztás a következő volt: 
szegény ember- Vancsura Zalán, 
szegény asszony- Szűcs Ágnes
gazdag ember- Kaufmann András
öregember- Takács Gergő
szegény gyerek- Mayer Balázs 

2011. október 11., kedd

Madárlesen

Indul a túra


Az Európai Madármegfigyelő Napok mindig október első vagy második hétvégéjén vannak már évek óta. A kaposvári csoport szombaton ,október 1-jén egész nap az Orci réten várta az érdeklődő családokat és a vonuló madarakat.

Rögtönzött biológia óra


Az MME aktivistái már hajnalban kifeszítették a hálókat és sötétedésig félóránként ellenőrizték a kirándulókkal. A hálóba a vonuló madarak beleröppennek és a madarászok onnan veszik ki óvatosan. A madárkákat a gyűrűző asztalon a szakember behatározza és megméri a hosszúságát, zsírvastagságát és meghatározza a korát, nemét. Minden adat a gyűrűző füzetbe kerül és a madárka egy egyedi számmal ellátott fémgyűrűt kap a lábára. Ezután szabadon engedik a megfigyelők a kis állatot. A gyűrűszám segítségével lehet nyomon követni a kismadár útját, előfordulását.


Madár a hálóban


Kis csapatunkkal  énekes rigót, széncinegéket, kékcinegéket, barátcinegéket fogtunk és gyűrűztünk. Távcsővel és spektívvel nagy őrgébicset, szajkót,balkáni fakopáncsot, nagykócsagot, sasokat, verebeket, seregélyeket láttunk, követtünk nyomon az égen. Összesen 103 madarat figyeltünk meg. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk és tiszta égbolt, kellemes hőmérséklet volt aznap. A házigazdák rögtönzött biológiaórát is tartottak az erdő- mező - folyó élővilágáról a gyerekeknek.  A helyi TV pedig pont akkor érkezett  filmezni, amikor a hálókból a felnőtt madarászok vették ki a madarakat és gyűrűztek a szakemberek.
Lelkes csapatunk jól érezte magát és máskor is szívesen csatakozunk az MME rendezvényeihez.


Sanyi a spektívvel


Együtt a csapat

2011. október 6., csütörtök

A mesék birodalmában

Egyszer volt, hol nem volt, Juta falujában, szeptember havának 30. napján találtunk egy vándortarisznyát, ami telis-tele volt szép mesékkel. Megleltük benne mindazt a tudást, amit a népmesék születéséről, kialakulásuk történetéről, fajtáiról összegyűjtött gazdája. Fényképek kerültek elő népmese gyűjtőkről, köztük Benedek Elekről is, akinek a születésnapján ünnepeljük a népmese napját. 

A tarisznya tartalmából

Képekből mese szövődik
 
A gyerekek nagy örömére, belebújhattak négy mese szereplőinek bőrébe. Nagy sikert arattak társaik körében.

A kis gömböc


Ludas Matyi

Kacor király

A rátóti csikótojás

Ezután megelevenedett az aranytulipán gyönyörű szép királylányának története. Az előadók örülhettek a megérdemelt tapsnak.

Olvasópróba

Az aranytulipán...

...végül gazdára talált.

A tarisznyát nem adtuk vissza üresen, belekerült a meséről készült közös nagy rajz, Benedek Elek életéről és a népmesékről kitöltött totó, és a sok élmény, amit ezen a napon összegyűjtöttünk.

Készül a totó

A mese képekben

Együtt szépet

Benedek Elek életéről

A modern kor vívmánya és a népmese

Emlék a mesekönyvbe

Mesedélután

Itt a vége, fuss el véle, de jövőre a tarisznyát újra elővesszük!